tapasztalatból tudom, válsághelyzetben mindent megváltoztatnál magad körül, ha tehetnéd. nem csak körülötted, magadon még inkább. elégedetlen vagy a teljesítményeddel, problémáid vannak a párkapcsolatban, valahogy mintha minden ellened működne. belenézel a tükörbe, és egy összetört, kimerült nőt látsz, aki mindenre hasonlít, csak önmagára nem. felveszed a kedvenc blúzod, amivel annyi férfi fejét csavartad már el, de most csak egy többtonnás jószág képmása vagy a saját szemedben. felviszed a kedvenc rúzsod, amivel minimum Angelina Jolie-nak érezted magad mindig is, de most mélyen suvasztod el a táskádba, hisz szerinted ez már csak ront az amúgy is borzasztó képen. aztán nézed magad tovább, és rakoncátlan fekete fürtjeidet, amiket eddig annyira imádtál oly sok éven át, most legszívesebben ollót ragadnál, és tőből levágnád az egészet. két doboz cigaretta és egy hektoliter kávé társaságában ülsz a konyhádban, mint egy rakás szerencsétlenség, és azon tűnődsz, mi legyen az első lépcsőfok a változás létráján. merthogy mindenképpen változást akarsz. aztán másnap a drogéria színes sorai közt mászkálva támad egy ötlet, amit a Jóisten sem verhet ki a fejedből, mert olyan makacs vagy, mint az öszvér: hajszínt váltasz. feketéből vöröset varázsolni még Óz se tud elsőre, ennek ellenére te igazán elégedett vagy, hogy tettél valamit a saját boldogságodért. csak hogy ez tart két hónapig. ez idő leteltével újra csak azt a balféket látod magadban, mint ahogy azelőtt. magadat csak "Gyufafejnek" csúfolod. szomorúságodra legjobb gyógyír a fodrászüzlet, ahonnan immáron szőkén lépsz ki, hasonlóképp, mint Marilyn Monroe. már csak az a szép fehér ruha hiányzik. az emberek tekintete megakad rajtad, újra boldog vagy, hogy felfigyelnek rád. azonban ahogyan a belvárosban szambázol már órák óta, a kirakat üvegéről egy idegen csillan vissza rád. pont úgy mozog, ahogy te. követ. hirtelen megállsz, és szinte beleszédülsz a felismerésbe: az az idegen Te vagy. farkasszemet nézel magaddal. és hirtelen, mintha egy filmet pergettek volna le lelki szemeid előtt, végiggondolod, hogyan jutottál el a feketéből a szőkéig, és hogy mennyire kontrasztos a két dolog. hogy mennyire más vagy ezzel a színnel. hogy ez az ember, akit most annyira bámulsz az üzlet üvegén, abszolút nem te vagy, csak egy félresikerült klón, akinek a primitív kis próbálkozásai igazán nevetségesek. és tovább gondolod, hogy találtál-e megoldást a gondjaidra, kitűnőek lettek-e a teljesítményeid, jobb-e a párkapcsolatod, és rájössz: semmi sem változott valójában. az önképed néha-néha javult, pillanatnyi örömöket ugyan szereztél magadnak, azonban ezekkel ugyancsak elbuksz, ha sorsdöntő alternatívát nem találsz hamarább. aztán felteszed magadnak azt a kérdést: ha visszafestem a hajam feketére, visszakapom a régi életem? és bevallod őszintén, ott, a placc közepén ácsorogva: a karriered egészen jó, a kapcsolatod biztos alapokon nyugszik, minden apró problémádra van megoldás...nincs is olyan nagy baj az életeddel. csak volt egy időszak, amikor nem találtad a helyedet, és pánikodban ebben a szélsőséges változásban láttál megoldást. és igen, mióta visszakaptad a régi hajadat, szereted az életed. megnyugodtál. majd előveszed a naplód, fogod a ceruzád és gyöngybetűkkel írod bele: ÖRÖKKÉ FEKETE MARADOK.
10/Lapáttal bele
én, aki világ életemben utáltam szabályok szerint élni, és rendszerint vagy megszegtem, vagy sutba dobtam azokat, most mégis a rendszerre vágyok. egy kibaszott mentális, összeszedett űrre, amihez igazodhatok. hogy reggel félhétkor felkelek, megiszom a kávém, ami kizárólag instant, mert az erős feketétől úgy ver a szívem, mint a veréb segge, majd pontosan (!) beérek az iskolába, felveszem az óráim, délután meg szabad foglalkozás, mint a gyerekeknek a napközibe, este meg tizenegy órakor belátni, hogy lefekvés, mert reggel úgy fogok kinézni, mint akit jól fejbe rúgtak háromszor az éjszaka.
megtartani a szokásaimat, hogy a bal cipőmet vegyem fel először, hogy csak a fehérre lépjek a zebrán, hogy hátulról lapozzam előre az újságot, hogy két cukrot tegyek a kávémba, és hogy pofákat vágjak a tükörbe, ha egyedül vagyok. megtartani a kapcsolataim, persze csak a lényegeseket. a jól beváltakat. a lelki társakat. számadatot hadd ne.
ehhez képest mi folyik itt? összevissza alszom, összevissza eszem, összevissza ismerkedek, amiknek semmi értelme nincs. kurvára leszoktam a szokásaimról és kurvára feketét iszom. kurvára összevissza az életem. és sokszor ha ki kéne fejeznem mit érzek dolgok iránt, akkor elővennék egy méter szer méteres fehér vásznat, kifeszíteném és belevágnám a képetekbe, hogy nézzétek? semmit nem érzek, nincsenek érzéseim, mert kiöltétek belőlem az utolsó cseppig, és ez nem feladás, hanem pont az a fehér és tiszta valóság, mint az a vászon. mert nevetséges és primitív emberek vagytok, akik más véréből táplálkozva próbáltok érvényesülni.
és attól, hogy egy kis rendre vágyom nem vagyok unalmas ember, nem öregedtem ki és nem vettem vissza abból a vitalitásból, amit én képviselek. csak egy kis nyugalmat akarok. izgulás és gyomorgörcs nélküli napokat. és higgyétek el, ti is el fogtok érni erre a szintre. mert én se hittem volna, hogy a végén itt leszek. a hűtőn meg fent hagyom magamnak kis cetlin: Keep your loved ones, bitch!
megtartani a szokásaimat, hogy a bal cipőmet vegyem fel először, hogy csak a fehérre lépjek a zebrán, hogy hátulról lapozzam előre az újságot, hogy két cukrot tegyek a kávémba, és hogy pofákat vágjak a tükörbe, ha egyedül vagyok. megtartani a kapcsolataim, persze csak a lényegeseket. a jól beváltakat. a lelki társakat. számadatot hadd ne.
ehhez képest mi folyik itt? összevissza alszom, összevissza eszem, összevissza ismerkedek, amiknek semmi értelme nincs. kurvára leszoktam a szokásaimról és kurvára feketét iszom. kurvára összevissza az életem. és sokszor ha ki kéne fejeznem mit érzek dolgok iránt, akkor elővennék egy méter szer méteres fehér vásznat, kifeszíteném és belevágnám a képetekbe, hogy nézzétek? semmit nem érzek, nincsenek érzéseim, mert kiöltétek belőlem az utolsó cseppig, és ez nem feladás, hanem pont az a fehér és tiszta valóság, mint az a vászon. mert nevetséges és primitív emberek vagytok, akik más véréből táplálkozva próbáltok érvényesülni.
és attól, hogy egy kis rendre vágyom nem vagyok unalmas ember, nem öregedtem ki és nem vettem vissza abból a vitalitásból, amit én képviselek. csak egy kis nyugalmat akarok. izgulás és gyomorgörcs nélküli napokat. és higgyétek el, ti is el fogtok érni erre a szintre. mert én se hittem volna, hogy a végén itt leszek. a hűtőn meg fent hagyom magamnak kis cetlin: Keep your loved ones, bitch!
09/Home-vágy
beérem egy kisebb házzal. szoba-konyha. bőven elég arra, hogy írjak. tágas nappali, ami megfelel az alvásra is. a falon temérdek polccal, hogy elférjenek a könyveim. minden könyv, az általánostól egészen Mama hagyatékáig. továbbá egy pici, IKEA-s konyha, piros-fekete bútorral. meg lámpák! lámpák mindenhol. utálom a sötétet. félek tőle. minimalista dekoráció. kockaképek a falon. a mindenképpen fehér falon. jaj nyugi már, nem lesz kórházas. feldobom őket növényekkel. az úgyis mindig otthonossá tesz egy helyet. élénk színű szőnyeg is kell, neon zöld, magenta vagy cián. szoros ellentettjeként a semmitmondó falnak. bírnám. és egy kényelmetlennek tűnő de annál jobban passzoló dívány. mi van? most is díványon alszok, mégsem szublimált el még a hátam. na meg egy erkély. egy hatalmas erkély napággyal. milyen jó is kiülni nyáron, a tikkasztó hőségben, sörrel a kezedben, oldalt az apróra morzsolt csikkekkel. tiszta csendélet.
meg hát Rena azt mondta a napokban, hogy ambiciózus vagyok. szóval hiszek a bélyegként rám nyomódott szavaiban, és mindezt valóra váltom. de tényleg. el fogom érni. leszek valaki.
meg hát Rena azt mondta a napokban, hogy ambiciózus vagyok. szóval hiszek a bélyegként rám nyomódott szavaiban, és mindezt valóra váltom. de tényleg. el fogom érni. leszek valaki.
08/G, hiányzol
az ember életre szóló barátságokat köt. valahol mindig megtalálja magának a megfelelő embert a saját boldogulásához. barátok leszünk, mert ideadta a vajas kenyerét. barátok, mert beállhattam az esernyője alá. barátok, mert kihegyezte a ceruzám és rajzolt egy szívet a lapomra. mert mikor egyedül voltam, ő azt mondta: gyere. barátok, mert mi sosem hajtottunk fejet a szabályoknak. mert kérdés nélkül hánytattuk egymást azokon az estéken. barátok, mert ezer közül felismernénk a másik idióta, rekedtes nevetését. barátok, mert elég egy nézés ahhoz, hogy világos legyen, ellógunk a következő óráról. mert mindenkinek kitaláltunk álnevet, amit ezerötszáz év múlva, álmomból felkeltve is hangosan fogok tudni mondani. barátok, mert ha egy szál cigije maradt, akkor is felezzük. mert nagyjából onnantól tisztában vagyunk egymás életével, hogy megszülettünk. barátok, mert senki sem tudja elképzelni a szőkét a fekete nélkül. mert mi barátok vagyunk.
aztán jön valami az életben, ami gyökeresen megváltoztat mindent. legyen az továbbtanulás, egy apró baki, egy kimondatlan szó, vagy egy mozdulat. és ha lenne időgép, én biztos vagyok benne, hogy összeszednénk rá a pénzt, akár ötforintosokból is. csakhogy újratervezzünk mindent. a továbbtanulást, az apró bakikat, a kimondatlan szót, és azt a mozdulatot. mert ott rontottunk el valamit. azokon a pontokon.
nagyon hiányzol.
és tudom, hogy ez csak egy átmenet. bízom benne. bízom abban, hogy ez csak egy álom, és valaki majd megcsípi a karom, hogy felébredjek. bízom abban, hogy én ott lehetek, amikor ott kell lennem. bízom benned és nem féltelek. már nem. mert mivel a barátom vagy pontosan tudom, hogy jól csinálod. de mindezek mellett tudod miben bízom a legjobban? hogy hatvan év múlva is megfoghassam a kiszáradt, ráncos, fehér kezeid, és azt mondhassam: nyugodj meg, a síron túl is szeretni foglak.
aztán jön valami az életben, ami gyökeresen megváltoztat mindent. legyen az továbbtanulás, egy apró baki, egy kimondatlan szó, vagy egy mozdulat. és ha lenne időgép, én biztos vagyok benne, hogy összeszednénk rá a pénzt, akár ötforintosokból is. csakhogy újratervezzünk mindent. a továbbtanulást, az apró bakikat, a kimondatlan szót, és azt a mozdulatot. mert ott rontottunk el valamit. azokon a pontokon.
nagyon hiányzol.
és tudom, hogy ez csak egy átmenet. bízom benne. bízom abban, hogy ez csak egy álom, és valaki majd megcsípi a karom, hogy felébredjek. bízom abban, hogy én ott lehetek, amikor ott kell lennem. bízom benned és nem féltelek. már nem. mert mivel a barátom vagy pontosan tudom, hogy jól csinálod. de mindezek mellett tudod miben bízom a legjobban? hogy hatvan év múlva is megfoghassam a kiszáradt, ráncos, fehér kezeid, és azt mondhassam: nyugodj meg, a síron túl is szeretni foglak.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)