Mikor ébred a Nap, de Te nem tudod, hánykor,
mikor érintésem húz ki a szürke félhomályból,
Bódultan eszmélsz a vélt tragédiából,
Csak álmodtad, ne aggódj, mindig hiányzol.
Magadba nézve semmi újat nem találsz,
Nem bánt senki, egyedül Te vagy, aki gyaláz.
Minden szavad kérdés, mi elhangzik a szádból,
Mégis Neked hiszek, hidd el, mindig hiányzol.
Érj hozzám, bőröd sóként marja testem,
Még most is azt hiszem, Te vagy, kit kerestem.
Szerelemékszer, de leestél a láncról,
Sehol sem talállak, mindig hiányzol.
Féregrágta világ, besárgult fényképek,
Rólunk árulkodnak, de mára csak emlékek.
Nem vagy itt, de bennem élsz, lehetsz Te akárhol,
Remegve várlak, tudd, mindig hiányzol.
Csak Rád számítok, mégis így félek legjobban,
Te érdemed, hogy szívem még egyszer megdobban.
Hűlt helyedet nézem, ne, már megint hibázol,
Had legyek a bűnöd, jövök, mindig hiányzol.
Mikor elég volt a szó, tettet nem kíván semmi
Megpróbálunk egymás nélkül félemberek lenni.
Repülj madár, csak a szél az, mit kijátszol,
Örök boldogság, te Édes, mindig hiányzol.
47/Idő rabjai
Kattog az óránk, siet az élet
A múló percek pora betemet téged.
Mosoly vagy seb marad, több, ami fáj
Könyörtelen, ha menni muszáj.
Nem mindig hálás társunk a pillanat
Sokszor csak kérdőjel, mi utána megmarad.
Megállni nem tud, állandóan lohol,
Hajunk fehér lesz, az arcon ránc honol.
Fojtani is úgy tud, mint a legerősebb spárga,
Ő nem kifogás, melletted ő ki nem állna.
Egy világ hódol neki, ő a legnagyobb király
Mégsem tudjuk egyikőnk se ezután ránk mi vár.
Pénz, élet, szerelem, minden Ő egymaga
Más lenne a világ, ha nem a markában tartana.
Határidők nélkül egy korlátunk törne le,
De így ember emberfiát soha meg nem értene.
Mennyit ér egy perc, egy elfojtott gondolat?
El tudjuk egy percre hagyni a gondokat?
Csak hagyni magunkat, hogy sodródjunk az árral,
Lépést nem tartva a rohanó világgal.
Élvezni egy percre, hogy élheted az élted,
Mert sokszor még egy perc sincs, míg tart egy kicsiny élet.
Az idő rabja vagy, de Te légy hálás neki,
Ha csak egy percre is, de anyád kezét kezedre teszi.
Sosem érjük utol magunk, ez a legnagyobb csapda
Sokszor reméljük, az idő bárcsak jobbat adna.
Adj magadnak jobbat, vedd le most az órád
S töltsünk el így ketten egy elfeledett órát.
Idő marionettjei vagyunk mindahányan,
De a korlátok mögött egy sokkal szebb világ van.
Az időhöz kötődésünk tegyük félre innen,
Engedjük el hát, s meglásd, miénk minden.
A múló percek pora betemet téged.
Mosoly vagy seb marad, több, ami fáj
Könyörtelen, ha menni muszáj.
Nem mindig hálás társunk a pillanat
Sokszor csak kérdőjel, mi utána megmarad.
Megállni nem tud, állandóan lohol,
Hajunk fehér lesz, az arcon ránc honol.
Fojtani is úgy tud, mint a legerősebb spárga,
Ő nem kifogás, melletted ő ki nem állna.
Egy világ hódol neki, ő a legnagyobb király
Mégsem tudjuk egyikőnk se ezután ránk mi vár.
Pénz, élet, szerelem, minden Ő egymaga
Más lenne a világ, ha nem a markában tartana.
Határidők nélkül egy korlátunk törne le,
De így ember emberfiát soha meg nem értene.
Mennyit ér egy perc, egy elfojtott gondolat?
El tudjuk egy percre hagyni a gondokat?
Csak hagyni magunkat, hogy sodródjunk az árral,
Lépést nem tartva a rohanó világgal.
Élvezni egy percre, hogy élheted az élted,
Mert sokszor még egy perc sincs, míg tart egy kicsiny élet.
Az idő rabja vagy, de Te légy hálás neki,
Ha csak egy percre is, de anyád kezét kezedre teszi.
Sosem érjük utol magunk, ez a legnagyobb csapda
Sokszor reméljük, az idő bárcsak jobbat adna.
Adj magadnak jobbat, vedd le most az órád
S töltsünk el így ketten egy elfeledett órát.
Idő marionettjei vagyunk mindahányan,
De a korlátok mögött egy sokkal szebb világ van.
Az időhöz kötődésünk tegyük félre innen,
Engedjük el hát, s meglásd, miénk minden.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)