februártizennégy.
piros betűs, csokis marcipános, rózsaszín szerelmes, plüssmacis ékszeres hányingerokádék. legalábbis konkrétan 5 év után először éltem így meg a mai napot. tudjátok, kedves barátnőm azt mondta, a Valentin napot tulajdonképpen két módon lehet kezelni. az első tipikus példa, amikor kapcsolatban vagy. amikor megvakulsz a hatalmas boldogságfelhőtől, amikor számolod a napokat, mióta van társad, és amikor cetlire írod fel a nevét, majd beteszed a párnád alá, csak hogy mindig veled legyen. és a sors fura fintora, hogy valójából pont ebben a csudaboldog életben vesszük semminek a Valentin napot. semminek vesszük, hiszen elmondásunk alapján nem egy nap kell kifejezni, mennyire szeretjük a másikat. görcsösen és a kényszer fojtogató érzésével veszünk meglepetést, "mert hát kell". és ha van párod, akkor ez egy ugyanolyan nap, mint a többi. egy kicsit több cicomával, kicsit még szerelmesebben, de nem érdemel semmilyen plusz drukkot. és most jön a másik verzió, amikor egyedül vagy. amikor úgy faszán, fogcsikorgatva, félelmetesen, teljességgel egyedül vagy. eltűnődsz, milyen magadban. mit rontottál el már annyiszor, min változtatnál, ha újra kezdhetnéd, miért alakultak így, ahogyan alakultak azok a fránya dolgok. meg úgy egyébként, hogy mi célod van neked a világban. és hirtelen arra leszel figyelmes biztosan te is, hogy a Valentin nap acélhorgonyként nehezedik rád. hirtelen vágysz arra a szál rózsára. hirtelen megkívántad az epres Milkát. és hogy hirtelen elkezdted értékelni a Valentin napot. nekem állítólag fizikai fájdalmaim vannak az egyedülléttől. szemmel láthatóan szenvedek. mindig is kapcsolatfüggő voltam. nem tehetek róla. és ma, 2013.02.14-én egyedül töltöttem egy teljes Valentin napot, lapcsánkába és munkába burkolózva. és talán pont így volt jó. talán pont ez kellett ahhoz, hogy rájöjjek, én is változtam. képes vagyok tovább nézni, úgy előre. nem csak a beszűkült, katlanos világomba, ahol kell, hogy legyen mellettem valaki. egy nyúl, egy ember, vagy akármi. csak ne legyek egyedül. és hatalmas ellentétként mégis köszönöm, hogy egyedül lehetek, hiszen az egyedüllétnek köszönhetem, hogy megtanultam értékelni a Valentin napot. hiszen még ha ugyanolyan nap is, mint a többi, akkor is egy új nap, amikor kimondhatod, hogy szeretlek. akár rózsával, akár anélkül.
