10/Lapáttal bele

én, aki világ életemben utáltam szabályok szerint élni, és rendszerint vagy megszegtem, vagy sutba dobtam azokat, most mégis a rendszerre vágyok. egy kibaszott mentális, összeszedett űrre, amihez igazodhatok. hogy reggel félhétkor felkelek, megiszom a kávém, ami kizárólag instant, mert az erős feketétől úgy ver a szívem, mint a veréb segge, majd pontosan (!) beérek az iskolába, felveszem az óráim, délután meg szabad foglalkozás, mint a gyerekeknek a napközibe, este meg tizenegy órakor belátni, hogy lefekvés, mert reggel úgy fogok kinézni, mint akit jól fejbe rúgtak háromszor az éjszaka.

megtartani a szokásaimat, hogy a bal cipőmet vegyem fel először, hogy csak a fehérre lépjek a zebrán, hogy hátulról lapozzam előre az újságot, hogy két cukrot tegyek a kávémba, és hogy pofákat vágjak a tükörbe, ha egyedül vagyok. megtartani a kapcsolataim, persze csak a lényegeseket. a jól beváltakat. a lelki társakat. számadatot hadd ne.

ehhez képest mi folyik itt? összevissza alszom, összevissza eszem, összevissza ismerkedek, amiknek semmi értelme nincs. kurvára leszoktam a szokásaimról és kurvára feketét iszom. kurvára összevissza az életem. és sokszor ha ki kéne fejeznem mit érzek dolgok iránt, akkor elővennék egy méter szer méteres fehér vásznat, kifeszíteném és belevágnám a képetekbe, hogy nézzétek? semmit nem érzek, nincsenek érzéseim, mert kiöltétek belőlem az utolsó cseppig, és ez nem feladás, hanem pont az a fehér és tiszta valóság, mint az a vászon. mert nevetséges és primitív emberek vagytok, akik más véréből táplálkozva próbáltok érvényesülni.

és attól, hogy egy kis rendre vágyom nem vagyok unalmas ember, nem öregedtem ki és nem vettem vissza abból a vitalitásból, amit én képviselek. csak egy kis nyugalmat akarok. izgulás és gyomorgörcs nélküli napokat. és higgyétek el, ti is el fogtok érni erre a szintre. mert én se hittem volna, hogy a végén itt leszek. a hűtőn meg fent hagyom magamnak kis cetlin: Keep your loved ones, bitch!