na elmondom, honnan ez a butikszagú pongyola.
minden rendben. ezt úgy értem, hogy lassan kezdem felismerni a tükörképem a nagyvárosi kirakatban, sőt, már nem esek el a saját lábamban az utcán. kezdem felvenni az itteni ritmust, kezdem megszokni, hogy minden nap eggyel több hajléktalan ül a téren, már nem furcsa, hogy félni kell egyedül közlekedni este, és már teljesen hidegen hagy, ha szembe ül velem egy borult elméjű ember a villamoson. már nem tartom furcsának, hogy minden második tag vagy néger, vagy arab, vagy török származású, már tudok nemet mondani a szórólaposoknak, és most már én is ugyanúgy átmegyek a piroson, ahogy rajtam kívül a tömeg nagyrésze. tök jó, hogy itt minden térhez, sétányhoz, negyedhez tartozik valami bevásárlóközpont, mozi vagy pályaudvar, és tényleg tök izgalmas egy vidékről jött lánynak, hogy mindenhol kivetítők és hatalmas színes táblák vannak. mert hát mi ugye még annak is örültünk, hogy a Kelet Áruház fölött volt egy kontakthibás, vibráló, 60 éves bizbasz. van itt minden. függőágy bolt, flancos kávéházak... meg szerencsére olcsó kocsmák is. van olyan is, hogy Hajós András áll előtted a kereszteződésben. meg van bolt, ahol hatalmas, plüss unikornis fejeket lehet venni. meg itt valamiért nem csúszik a pláza csempéje. meg vízesés is van ám az áruházban - míg nálunk jó, ha néha-néha beindítják azt az egy szökőkutat a főtéren - . itt a százasbolt One Euro Market, és itt nem úgy mondják hogy "jösztök". szóval tényleg van itt minden. emberben városok, városban emberek. tűzpiros szalaggal átkötve adják oda neked Budapestet, hogy élj vele, ha tudsz. és te összeszorítva a fogadat, kulcsolva az ujjaid és nagy levegőt véve fogadod el.
a Marci apukája azt a tanácsot adta útravalónak, hogy bármit is teszek, mindvégig maradjak önmagam. hát próbálok ennek maximálisan eleget tenni. megmaradni a régi Eszternek, csak egy új köntösben. a régi Eszternek, akkor is, ha a profilomon lakhelyként már Budapest van írva Nyíregyháza helyett. megtalálni itt is a saját kis helyeimet. úgy ahogy otthon a Piros Házat, a Kossuth teret, a Szénát, a Rákóczit, a Csokit, a Sóstót, a Kertvárost, vagy éppen a 12-es buszt. majd itt is biztos lesz olyan, hogy a szomszéd mosolyogva köszön rám és hoz nekem sütit. meg egyszer biztos itt is kötnek majd valamihez. tudják, hogy ki vagyok, honnan jöttem, miért vagyok itt és mik a céljaim. egyszer biztos majd lesz olyan, aki itt is ismerni fog. és így belegondolva az az egészben a legdurvább, hogy hiányzik az a szakadt, leépült, oldszkúl Nyíregyháza, amit mindig is utáltam. hiányzik mindenki. hiányzik anya levese, apa illata, a Marcis beszélgetések, a Zolis sörök, a Ginás testvéri ölelések, meg a Dóris együtt alvások. hát srácok, na ti vagytok azok, akiket - lehet bármilyen Budapest - senki sem pótolhat.
és tudjátok miért tudom biztosra mondani, hogy önmagam maradok? miattatok. hogy amikor megkapom a szeretetcsomagot, üzenetben a szivecskét, vagy simán csak egy miujságot, akkor érzem, hogy ki vagyok igazából. hogy mit érek nektek, és legfőképpen, mit érek önmagamnak. úgyhogy ezúton üzenem nektek, hogy minden nap gondolok rátok egy csésze instant mellett, minden nap velem vagytok akkor is, ha nem vagytok velem. ó ti, szívem sebeinek befoltozói.