Másodpercek rohanó hada,furcsa emlékképekkel fűszerezve. Emlékképek,melyeket az ember már nem tud megváltoztatni,bármennyire is lenne rá igény. Aztán ülünk itt és végigfut rajtunk az az átható érzés,hogy volt jobb.Emlékszik rá,úgy ahogyan Te is.
Magamhoz szólok, ordítok, kiabálok, hogy VEDD MÁR ÉSZRE MAGAD és változtass. Ha hamar fel kellett nőnöd, hát élj a feladattal és a hatalommal, hogy más nem irányíthat többé. Többé ne hagyd, hogy ráncigáljanak vagy meghurcoljanak, mert nem vagy Te sem marionett bábu. Álarcot hordasz, nem engeded, hogy meglássák igazi valód, s ezzel saját lelkedet is eltakarod önmagad elől. Jó ez neked? Élvezed? Nem hinném. Dobd a porba maskarád, és mutasd meg, mutasd az egész világnak ki is vagy Te igazából. Felelj hát, te ostobán vigyorgó tükörkép, mért játszod még most is ezt a bugyuta szerepet? Nem felelsz. Csak az ablakra csapódó esőcseppek törik meg a rémisztő csendet. Látod, még a pókhálón szendergő pók is rajtad nevet. Kinevet, még ő is, pedig mit sem tud rólad, csak látja azt az elkeseredett harcot, amit önmagad ellen vívsz, mindhiába. Csalódás. Megint, ismét csak a csalódások sora. Frankón beleuntál, elhiszem. Megváltoztatott? Vágj hát vissza, van elég erőd. Lépj tovább, ahogyan senki más. A gyengeségedből erősödj meg. Csak törj ki végre.