Kattog az óránk, siet az élet
A múló percek pora betemet téged.
Mosoly vagy seb marad, több, ami fáj
Könyörtelen, ha menni muszáj.
Nem mindig hálás társunk a pillanat
Sokszor csak kérdőjel, mi utána megmarad.
Megállni nem tud, állandóan lohol,
Hajunk fehér lesz, az arcon ránc honol.
Fojtani is úgy tud, mint a legerősebb spárga,
Ő nem kifogás, melletted ő ki nem állna.
Egy világ hódol neki, ő a legnagyobb király
Mégsem tudjuk egyikőnk se ezután ránk mi vár.
Pénz, élet, szerelem, minden Ő egymaga
Más lenne a világ, ha nem a markában tartana.
Határidők nélkül egy korlátunk törne le,
De így ember emberfiát soha meg nem értene.
Mennyit ér egy perc, egy elfojtott gondolat?
El tudjuk egy percre hagyni a gondokat?
Csak hagyni magunkat, hogy sodródjunk az árral,
Lépést nem tartva a rohanó világgal.
Élvezni egy percre, hogy élheted az élted,
Mert sokszor még egy perc sincs, míg tart egy kicsiny élet.
Az idő rabja vagy, de Te légy hálás neki,
Ha csak egy percre is, de anyád kezét kezedre teszi.
Sosem érjük utol magunk, ez a legnagyobb csapda
Sokszor reméljük, az idő bárcsak jobbat adna.
Adj magadnak jobbat, vedd le most az órád
S töltsünk el így ketten egy elfeledett órát.
Idő marionettjei vagyunk mindahányan,
De a korlátok mögött egy sokkal szebb világ van.
Az időhöz kötődésünk tegyük félre innen,
Engedjük el hát, s meglásd, miénk minden.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése