Mikor ébred a Nap, de Te nem tudod, hánykor,
mikor érintésem húz ki a szürke félhomályból,
Bódultan eszmélsz a vélt tragédiából,
Csak álmodtad, ne aggódj, mindig hiányzol.
Magadba nézve semmi újat nem találsz,
Nem bánt senki, egyedül Te vagy, aki gyaláz.
Minden szavad kérdés, mi elhangzik a szádból,
Mégis Neked hiszek, hidd el, mindig hiányzol.
Érj hozzám, bőröd sóként marja testem,
Még most is azt hiszem, Te vagy, kit kerestem.
Szerelemékszer, de leestél a láncról,
Sehol sem talállak, mindig hiányzol.
Féregrágta világ, besárgult fényképek,
Rólunk árulkodnak, de mára csak emlékek.
Nem vagy itt, de bennem élsz, lehetsz Te akárhol,
Remegve várlak, tudd, mindig hiányzol.
Csak Rád számítok, mégis így félek legjobban,
Te érdemed, hogy szívem még egyszer megdobban.
Hűlt helyedet nézem, ne, már megint hibázol,
Had legyek a bűnöd, jövök, mindig hiányzol.
Mikor elég volt a szó, tettet nem kíván semmi
Megpróbálunk egymás nélkül félemberek lenni.
Repülj madár, csak a szél az, mit kijátszol,
Örök boldogság, te Édes, mindig hiányzol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése