46/Én tudom

Én tudom. Tudom, milyen hazafelé futni az esőben ernyő nélkül. Tudom, milyen beszorulni 50 emberrel a hármas metróba. Tudom, mennyire fáj, mikor az új cipő feltöri a lábam. Tudom, hogy ami két mondatnál hosszabb, az hazugság. Tudom, milyen érzés, mikor a vidéki levegő arcon csap a nagyvárosi szmog után. Tudom, milyen szédülni a magasságtól és fulladni a mélységtől. Tudom, milyen gyermeki láz fut át rajtam a nyár első rágógumis fagyijától. Tudom, hogy te nem hátulról előre lapozod az újságot. Mindig tudom, hogy a negyedik kávétól már fájni fog a szívem, mégis megiszom. Tudom, ismerem azt a másfél percnyi sóhajt, ami két busz közt szakítja ki magát. Tudom, hogy milyen utolsónak lenni és csak anyáméktól tudom, milyen elsőnek. Tudom, milyen a magassarkú kopogása. Ismerem a Holdat. Tudom, hogy a legközelebbi joghurt is pofán köp kibontáskor - én szeretlek, te miért nem? -. Tudom, milyen a reggeli napfény, ami bőrömet éri, vagy az első hópehely, ami rám száll. Fel tudom venni a városok ritmusát, kár, hogy néha ők nem akarnak velem táncolni. Tudom, milyen érzés torkod szakadtából kiüvölteni magadból a rosszakat. Tudom, milyen szabadnak lenni. Ismerem azokat a pillantásokat, fél mosolyokat, félő érintést, az egy lépés távot. Tudom, milyen. Tudom, milyen a tenger illata, a külföldi vihar, a villámlás. Tudom, hogy a szőkéhez mindig tartozik egy fekete. Tudom, milyen nélkülözni. Tudom, milyen az ablakban állva, zokogva várni, hogy hazaérjen. Tudom milyen, mikor hiányzik, de mindig csak utólag tudom, milyen, amikor én. Tudom a kérdéseket és kérlek szólj, ha tudod a válaszokat. Ismerem az emberi lelkeket, fél szóból is tudom, ha valami bánt. Tudom, hogyan ölel az ágy melege. Tudom, milyen király érzés egész nap fetrengeni egy három számmal nagyobb pólóban. Tudom, milyen a nap első slukk cigije és tudom, milyen utána a hányinger. Tudom a biztonságot, mikor jó helyen vagyok, és a kétségbeesést, mikor nem. Ismerem a zenéket, amiktől libabőrös leszel és tudom milyen bár hangod van a zuhany alatt. Tudom az elejét, tudom a végét, de a közé eső részt valahogy sose. Tudom a mámor érzését, tudom a szelet, tudom a futást, az érkezést, de mindnél jobban tudom, hogyan távozzak. Tudom a rossz döntéseket, tudom a jókat is, tudom a menekülést, tudom az űrt, feküdtem ezzel és sajnos már keltem is, de könyörgöm; ki nem? Tudom, milyen egy hónap alatt 3 helyen lakni, ismerem az érzést, mikor fedél alatt is hajléktalan vagy. Tudom a légszomjat az adrenalintól, tudom a pániktól is. Ismerem az átverés, a kihasználás, a dac és a szenvedély minden mesteri módszerét. Tudom az igeneket, a nemeket, a miérteket, a miért nemeket, a ne menj elt, a gyere visszát, a majd jövököt, a nem jövököt, a befogadást, a megfogadást. Én tudom. És te?