Négy nappal ezelőtt egy teljesen ugyanolyan üres naplót kezdett el írni az Élet, mint minden év elsején. Sem nagyságában, sem alakjában nem más, mint az eddigiek. Első lapján a neved, címed, beosztásod, de mégsem ezektől válik igazán személyessé az egész. Benne több tucatnyi fehér lap, külön helyek kihagyva dátumoknak, neveknek, melyek gyermeki izgalommal várják a párjukat. Megszokott vonalak és címkék, csupán egy valami új. A borítóján a négy szám közül az egyik más, mint tavaly. Így lépünk át 2016-ba.
Sokszor azt kívánjuk, bárcsak tudhatnánk előre, mi fog velünk történni. Talán felkészülhetnénk, ráhangolódhatnánk a történésekre, mert a váratlan nem mindig jó. Elkerülhetnénk tragédiákat, megúszhatnánk számonkérést, vagy biztosan beljebb raktuk volna a pulton azt a tányért is, amit fordulásból levertünk, majd aztán atomjaira tört. Egyszerűen mindent meg tudnánk előzni. És végre tényleg csak a halál lenne, amin nem tudnánk segíteni. Jobban teljesítenénk, hogy ne következzen be a rossz. De aztán mégis rájössz, ugyan miből tanulhattad volna meg a leckéket, ha nem a csalódásaidból? Mégis miért ne játszanád újra a felelőtlen hibáid, ha nem tudnád, hogy baromira megéget és a vaj kenyérre való, nem pedig a füled mögé? Mi által éreznéd azt a fantasztikus izgalmat, amely az ismeretlenhez vezet? Mi célja lenne az életednek kihívások nélkül? Boldog a tudatlanság, de annál bámulatosabb az előtted álló járatlan végtelen.
Minden év elején ugyanúgy állsz az üres prérin, kezedben megannyi színes ecsettel, hogy magadnak rajzold az életed. Néha befutnak oldalról barátok, szülők, netán rosszakarók, akik a saját színeikkel piszkítanák be a te vásznad. Valakiét hagyod, másikét egy nagy vödör vízzel egyszerűen kimosod az anyagból, hogy ne is lásd. De végső soron: nincs az embernél nagyobb festő, aki saját maga jövőjét mázolja. Talán ez a legnehezebb művészet. Kitölteni azokat a bizonyos üres helyeket dátumokkal, nevekkel, festeni élményt, feladatokat, amiknek elegyéből December 31-ére összeáll még egy évnyi élet. Óriási egy év teremtő ereje. A lehető legváratlanabb pillanatokban ad és vesz el. Az életed, mint a ringlispíl, választható fokokban forgolódhat ide-oda, csak győzd kapkodni a fejed. Néha te játszol, néha te vagy a játék. Elesel, de mindig felállsz. Szerzel, ha nincs. Maradsz, ha jó és elmész, ha fáj. Ma még éled, holnapra lezárul. Csak pörög, visz magával, mint a lavina. Vannak, amiket - így utólag látva - már máshogy csinálnál, vannak, amiket mihamarabb, másokat sosem szeretnél elfelejteni. Az előző munkahelyed, új családok, esküvők, a 8.23-as busz, egy ékszerdoboz kis lakás, a frissen mosott ruha illata, az újrakezdések, a lezárások, szempárok, megszakadt szívek, minden kimondott és kimondatlan szó... köszönöm és nem köszönöm Nektek, jöttök velem tovább ezzel az eltelt évvel együtt az utamon.
Mert az élet órája Január elsején nullázódik. Ez a szám pedig egyvalamit jelent: új esélyt. Lehetőséget, hogy másként csináld. Hogy még jobb legyél, még jobban szeress, még többet mosolyogj, keményebben dolgozz, erősebben higgy. Nem kellenek újévi, világmegváltó fogadalmak. Te magad és a most pillanata kell. Hisz a jövő ismeretlenjére önmagad becsapása lenne bármit is megfogadni. És nem vagyok én se bölcs, se könyvtárnyi tapasztalattal rendelkező, de azért egy valamit kívánok, ergo útravalónak: úgy éld meg a leendő évet, hogy jövő Szilveszterkor a saját tiszteletedre bonts pezsgőt! És még valami... Mi lett volna, ha...? Mindig találj rá választ!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése