Minden úgy kezdődött, hogy kitártam a szívem,
Rátaláltam arra, ki visszaadta hitem.
Pedig végig szem előtt volt, a történet régi,
Kisgyerekként, fűben ülve jó volt egymást nézni.
Eltelt annyi év, lassan mi is felnőttünk,
Csak Isten tudja, mennyi minden áll mögöttünk.
De a Sors döntött, s elém fújt a szél,
új emberként, új városban, újra Te meg én.
Köszönöm, hogy miattad újra érezhetek
Hogy bármit nem tudok, tőled kérdezhetek.
Hogy megszűnt létezni minden elmezavar,
Minden, ami mar, bánt, vagy netán felkavar.
A Te kezeiddel mosom le a rosszat,
Nincs már semmi, mi Tőled megfoszthat.
Szívem kiskertjében már rózsát ültettél,
Én mindig ott maradok, ahová leültettél.
Oldódok melletted, mint melegben a cukor,
Lángolok érted, nekem megnyugvást hozol.
Értelmet adtál a fakó életemnek,
Néha azt gondolom, hogy meg sem érdemellek.
Egy helyről jöttünk, de csak részben egy a múltunk
Tanultunk már azokból, mit egykor elrontottunk.
Hogy egymás mellett tényleg egymásé lehessünk,
Hogy közös kis várunkra új téglákat tehessünk.
A vár már rég épül, még ott, a homokozóban,
Így leszünk mi együtt a jóban meg a rosszban.
Ahogy már gyerekként is, a tekinteted keresem,
Ez egy életen át tartó, kézzel gyurmázott szerelem.
Már most megbocsájtom minden tévedésed,
A lelkemmel látom a Te szívverésed.
Hozzá akarok szokni az érintésedhez,
Hogy a testem is az legyen, ki téged védelmez.
Szeretni téged, ameddig csak lehet,
Míg az Ég engedi, hogy fogjam a Te kezed.
De ha egyszer elmész, azért gondolj rám néha,
Nekem Te voltál az élet legszebb ajándéka.
Nézzünk előre, együtt mindent legyőzünk,
Azt esszük meg később, amit most kifőzünk.
Te vagy a hercegem, fehér lóháton,
Örömöm, bánatom, életem, halálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése