06/Szenny

másfél év és végre elmehetek. úgy, hogy csak ritkán láthassalak. hogy ne kelljen minden áldott nap végignézni, ahogy megsértődsz és ahogy emberszámba sem veszel. hogy végre ne én legyek a bűnös minden miatt. hogy ne legyen lelkiismeret furdalásom percenként. hogy ne csak egy gyerekként nézzenek rám. hogy ne kelljen tovább néznem szótlanul, hogy elbaszod az életed és az én életem is. hogy ne lássam többet azt az elkeseredett szempárt, amit a melletted lévő embernél látok nap mint nap. aki halálra dolgozza magát éjt nappallá téve miattad is. aki szólni sem mer, velem együtt, inkább hallgat, pedig jogosan szakad szét a szíve, ha belegondol mit művelsz velünk. megfosztasz és baromnak nézel minket. és tudod egyetlen álmom, hogy ne váljak akkora hazug és kétszínű senkivé, aki te lettél. hogy ne játsszak el egy életet a semmittevéssel és az ingyen éléssel. és ha bele rokkanok is, ha az utolsó óráimban is vért fogok köpni és a betonon fogom húzni a belem, akkor is többre fogom vinni nálad.

M Á S  L E S Z E K  M I N T  T E !