19/L.

tudjátok vannak olyan helyzetek, amikor az ember jobbnak látja, ha hallgat. hallgat, mert fél. hallgat, mert gyáva. hallgat, mert már fölöslegesnek érzi a saját szavait. hiába többtonnás súllyal nehezednek rá, amit már képtelen cipelni. dobozba zárja az érzéseit, a hangjait és az emlékeket, majd mélyen, egészen hátra dugja el őket az ágy alá. vaksötétségbe, lakatra zárva. de a gonosz kis dolgok egy-egy darabjai azért mégis kiszöknek valahogy. valamiért újra beköltöznek az életünkbe. talán mert hozzánk tartoznak. vagy talán a hiány miatt. mai napig fejtem. én elzártam őket, most mégis itt vannak. de most már nem tudom szó nélkül hagyni.

sosem kértem sok dolgot a Jóistentől. jóllehet, emiatt meg is kaptam őket sorra. és nyilván nem kezdem el ecsetelni a húsz éven át írandó kívánságlistám, de ha kényszerítenének, hogy álljak meg egy helyen benne, képes lennék rá. hogy álljak meg, mutassak rá egy valamire, ami a legjobban boldoggá tett eddigi életemben. nem éltem még sokat, de megtanultam igazán szeretni. és ha még valamit megtanultam, akkor az csakis az lehet, hogy mindig éljek az utolsó szó jogával. hát, íme.

elcsépelt szavaknak tűnhetnek a következők, de ha igazán ismertél - már pedig én ebben hiszek - , pontosan tudni fogod, milyen utat járnak be. ha egy szóval kéne jellemezni téged, azt mondám: "minden". ha mást kérdeznének meg arról, én hogyan jellemeznélek egy szóval, ugyanezt mondanák. tudod, nekem te voltál az életem. noha, nem az a fajta, mint egy tiniszerelemben emlegetett bók. nekem te az ÉLETEM voltál. igazából nem is tudom, hogy szerethet egy ember ennyire valakit. én neked adnám az uzsonnám is. odaadnám a fél cipőm, és nem érdekelne az sem, ha álmomban levágnád a hajam vagy bajuszt firkálnál rám. mert annyira szeretlek. 62 hónap és 10 napja. 

volt, hogy hibáztam. volt olyan is, hogy te. de mindezek mellett itt belül tudom, ezek apró porszemek azokhoz képest, amennyi mindent mi átéltünk. igen, ez is egy elbaszott szappanoperához hasonló idióta kijelentés. valamiért mégis így gondolom. emlékszem, rólad feleltem angol érettségin, mindig beleírtalak a bemutatkozásomba, és nincs olyan tárhely a weben, ahová nem töltöttem fel legalább egy képet kettőnkről. mert tudod, számomra tökéletes voltál. én sosem kívántam jobbat. minden ingerlő kis fogyatékosságaiddal együtt megismételhetetlen. klónozhatatlan. leválthatatlan.

és nem. kérlek ne haragudj rám, de neked már fix helyed van a szívemben. egy örök ingatlan. és ne kérj, hogy elfelejtselek. hiábavaló kérés lenne. így hát csak annyit kívánok, hogy kerüljön melléd egy olyan barát, aki csak a háromnegyed uzsonnáját adja oda, csak a fél kesztyűjét ruházza rád, és aki csak negyed annyira adná az életét érted, mint én; mert akkor én már boldog leszek.

hallod, L? ugye hallasz?