Van az a pillanat, mikor már minden szó fájó,
Mikor már nem lobog köztünk a hófehér zászló.
Mikor már hiába hozol rózsát, hogy bánod,
Mert nem fog meghatni, hogy romba dőlt egy álmod.
Apropó álom; ugyan mit is fedhet ez?
Tudod mikor az ember egy csodát felfedez
és foggal-körömmel harcol meg érte,
Még akkor is, ha sugárba csorog ki a vére.
Voltál már álom? Én már lehettem.
És megmondom őszintén, igazán szerettem.
Nekem is voltak, vannak és lesz is,
Hiába fertőznek, akár a pestis.
Beleringasz, rózsaszín álom
De mindennek a végét csak utólag látom
Pillanat, nagy szavak, ez de kevés,
Elhasznált testben való szívrepedés.
Felhagyni dolgokkal annyi, mint szeretni.
Képes vagy rá, vagy hagyod eltemetni.
Nyisd ki a szemed, kérlek ébredj fel
Szavak nélkül bánthat legjobban az ember.
Itt voltam, láttad, nem mentem messzire,
Most már csak a kérdés, hogy neked ez fekszik-e.
A válasz is itt van, nem voltam elég,
Nem leszek egy önmagán átforduló kerék.
Ember maradnék, ésszel és lélekkel,
És azt kívánom, néha te is tévedj el,
Hogy megtanulj becsülni, ahogyan én tettem,
De ha nem teszel így, akkor vessz el az életben,
vagy a halálban, nekem mindegy,
Teljesen meghaltál számomra itt bent.
❤
VálaszTörlés